Látnivalók keresése
Csoportunk 1991-ben alakult, azóta folyamatosan tevékenykedünk Isten dicsőségére és az emberek javára. Alapgondolataink a szeretetközösség, a hitelesség, az újraevangelizáció, a jelenlét a világban, a tanúságtevés. A megújulás igénye, a hit megélése, a keresztény értékrend felvállalása vezérel bennünket, és kovácsol összetartó, őszinte, igaz lelki-szellemi közösséggé. Örök isteni és emberi értékeket őrzünk és adunk tovább embertársainknak. A rendszeres havi összejöveteleinken egyházi személyiségek, tudósok, tanúságtevők gondolataival, mély imaélettel vérteződünk fel. Aktív párbeszédet folytatunk a társadalom szereplőivel, egyházakkal, KÉSZ-társszervezetekkel, civil szervezetekkel. Zarándoklatokat tartunk, részt veszünk az egyházi és a nemzeti ünnepeinken. Bátran élünk a nyilvánosság adta lehetőségekkel, szeretnénk láttatni, hogy jó hozzánk tartozni. Szervezetünk a generációk találkozása, az alapító- és régi tagok tapasztalatára építünk, a középgeneráció lendületességét kamatoztatjuk, és megszólítjuk korszerűségünkkel a fiatalokat.
„Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.”
Jn 13,34
Zalaegerszegi csoport
![Az első sorban a zalaegerszegi csoport 2023-ban megválasztott új tisztségviselői: Gerócsné Kocsis Éva pénztáros, Illés Csaba elnök, Illés Csabáné titkár/küldött. A hátsó sorban Bocsák Andrásné dr. Gerencsér Erzsébet, a csoport korábbi elnöke, dr. Császár Zoltán, Szép Jánosné a csoport korábbi pénztárosa és László Ferenc alelnök.](medias/577/zalaegerszeg.jpg)
„Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.”
Jn 13,34
alakulás ideje: 1991. november 29.
csoportelnök: Illés Csaba
elérhetőség: keszzeg[kukac]gmail.com
csoportlétszám: 76–100 fő között
Facebook-oldal: ITT
Szervezett programok