Emlékezés a málenkij robot áldozataira

Közös tiszteletadás Taksonyban

Méltóságteljes megemlékezésen rótták le tiszteletüket a málenkij robotra elhurcoltak előtt január 6-án, kedden Taksonyban. A közös tiszteletadás a Pest Váregye Német Önkormányzat, a Német Nemzetiségi Önkormányzat Taksony, valamint a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége taksonyi csoportjának szervezésében valósult meg.

A résztvevők a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár színháztermében hajtottak fejet egy olyan történelmi tragédia előtt, amely a II. világháborút követő időszak egyik legsúlyosabb igazságtalansága volt. A megemlékezést megtisztelte jelenlétével Surman-Majeczki Martin, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának képviselője, valamint Bálint Gyöngyi, a Pest Vármegye Német Önkormányzatának tagja is.

A rendezvény bevezető gondolataiban Kreisz Mátyás Tamás, a Taksonyi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke idézte fel a 81 évvel ezelőtti eseményeket.

Barna Tamás: „Ha ma hallgatunk…”

A megemlékezésen Barna Tamás, a KÉSZ taksonyi csoportjának elnöke mondott beszédet, amelyben hangsúlyozta: 
„Taksonyban nem csupán embereket hurcoltak el, hanem egy közösséget bélyegeztek meg.” Szavai szerint családok szakadtak szét, és olyan sebek keletkeztek, amelyek nemzedékeken át hordozzák a fájdalmat. Kiemelte, hogy a málenkij robot áldozatai között sokan voltak a magyarországi német nemzetiség tagjai, akik évszázadokon át hűséggel éltek ezen a földön. Beszédében arra is felhívta a figyelmet, hogy a málenkij robot nem csupán a múltról szól, hanem rólunk is: „Ha ma hallgatunk, holnap már nem lesz mit megvédeni.”

Az emlékezés ezért nem pusztán tiszteletadás, hanem erkölcsi kötelezettség: nemet mondani a megbélyegzésre, a relativizmusra és a közönyre. A múlt áldozatai arra köteleznek bennünket, hogy ma legyen bátorságunk megszólalni és helytállni.

Személyes emlékezés a túlélők családjából

A megemlékezés egyik legmeghatóbb pillanata Török Istvánné Misek Mária visszaemlékezése volt, akinek édesapja, Misek Pál, valamint édesanyja, Luttenberger Mária is megjárta a málenkij robotot. Elmondta, hogy szülei fiatalon, reményekkel telve indultak el, mit sem sejtve arról, hogy éveken át bányákban kell majd dolgozniuk. Ezt követően édesanyja 50. évfordulóra írt visszaemlékezését olvasta fel, amely hitelesen idézte fel az elhurcolás napját, a marhavagonokba zárást, az éhezést, a hideget, a kényszermunka mindennapjait, valamint a túléléshez szükséges hitet.

A személyes és megrendítő visszaemlékezést Révész Rita és Agócs Györgyné Harrer Erzsébet éneke tette még bensőségesebbé Kreisz László harmonikakíséretével.

Koszorúzás az emléktáblánál

A megemlékezés a művelődési ház – az egykori Luttenberger-ház – falán elhelyezett emléktáblánál folytatódott, ahol a résztvevők koszorúzással és főhajtással rótták le tiszteletüket a málenkij robot áldozatai előtt.

A közös emlékezés nemcsak tiszteletadás volt az áldozatok előtt, hanem figyelmeztetés is: az emlékezet kötelesség, amely az embert az embertelenségtől óvja meg.

készült Barna Tamás beszámolója alapján
fotó: Wágner Attila