In memoriam Kiss Iván címzetes prépost, volt esperes, ny. marcali plébános
Búcsúzunk Kiss Iván plébánostól, a KÉSZ marcali csoportjának alapítójától, aki január 10-én visszaadta lelkét Teremtőjének. Iván atya lelki üdvösségéért január 23-án, kedden 10 órakor mutatnak be szentmisét a marcali Gyümölcsoltó Boldogasszony-plébániatemplomban, majd a Boldog Gizella-templom altemplomában helyezik örök nyugalomra.
Kiss Iván 1949. március 31-én Várvölgyön született. A mélyen vallásos családi és közösségi környezet szinte természetessé tette, hogy középiskolai tanulmányait a győri bencés gimnáziumban kezdje meg. Itt döntötte el végleg, hogy pap lesz. A hittudományi főiskolát Budapesten a piaristáknál végezte, majd 1974. július 14-én Veszprémben szentelték pappá.
Egyházi szolgálatát káplánként kezdte Látrányban, majd Nagykanizsán a Szent Imre-, végül Kaposváron a Szent Kereszt-plébánián folytatta. Ezt követően plébánosként dolgozott Somogyhárságyon, majd Somogyváron és Kőröshegyen, végül Marcaliban. Élete folyamán oldallagosan ellátott számos más plébániát is.
1993-ban a Kaposvári Egyházmegye megalakulásakor Marcali lelkipásztori feladatainak ellátásával bízták meg, így itteni működése egybeesett az új egyházmegye megszületésével. Elhivatottsága, jó szervező készsége és munkabírása révén egyházmegyei szintű feladatok is vártak rá. 16 évig tagja volt Somogy Megye Közgyűlése Egyházügyi Bizottságának is. Az egyházmegye hitoktatási felügyelőjeként a hitoktatókkal való kapcsolattartás, továbbképzések szervezése és az ellenőrzés is része volt munkájának. Ezeken kívül az egyházmegye kommunikációs felelőseként az ezzel összefüggő feladatokat is szívesen vállalta. Az 1997-es párizsi és a 2000-es Római Ifjúsági Világtalálkozón vezette az egyházmegye fiataljainak delegációit, de zarándoklatokkal is segítette hívei hitbéli megerősödését. Munkája elismeréseként a címzetes préposti címet is megkapta, ami jelzi, hogy a kihívásoknak magas színvonalon megfelelt.
Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános mindig jó kapcsolatokra törekedett a város intézményeivel, és a település közéletében is jelentős szerepet töltött be. Ezek következtében sorra megújultak a város templomai és az egyházközség épületei. Jelentős elismerés, hogy a Magyar Rádió több alkalommal közvetített szentmisét Marcaliból. Marcaliért végzett kimagasló munkája elismeréseként Marcali Város Díszpolgára címet adományozták neki. Majd a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést is elnyerte, Varga László kaposvári megyéspüspöktől a Tanúságtevő Életért díjat vehette át. 2023 augusztusában betegség miatt vonult nyugalomba.
Kiss Iván lelkipásztori szolgálata alatt sorra alakultak az imakörök, a keresztény elkötelezettségű civil szervezetek, köztük a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) marcali csoportja. A KÉSZ-csoport egyik legfőbb motorja Kiss Iván plébános volt, aki azonnal felkarolta a kezdeményezést, amikor Pozsonyi György agrármérnök és felesége Laczkovics Anna ügyvéd megkeresték az alapítás ötletével.
A feladat korántsem volt egyszerű, mivel egy keresztény, konzervatív elveket valló civil szerveződést kellett létrehozni egy olyan településen, ahol korábban két laktanya is működött, és ahol a hitéletet visszaszorították a második világháborút követő diktatórikus években. Az „új idők dalait” azonban sokan megértették, így 1995. július 3-án az egyházközség közösségi házában 40 alapító taggal megalakult a KÉSZ marcali csoportja. Ezen az ünnepi ülésen részt vett Csanád Béla, a KÉSZ akkori országos elnöke is. A jelenlévők akkor elnöknek Máté András orvost választották meg, aki 1997-ig töltötte be ezt a tisztséget. Majd Laczkovics Anna vette át a stafétát, aki egészen haláláig, 2020-ig töretlen hittel és nagy lelkesedéssel, fáradhatatlanul vezette az egyesületet.
A marcali csoport eddigi, közel harmincéves sikeres működtetésében, közösséggé kovácsolódásában kiemelkedő, és elévülhetetlen szerepe volt Kiss Iván atyának, aki az egyik alapítóként bátorította, imáival is támogatta a csoport elképzeléseit, valamint lankadatlan lelkesedéssel mindig tevékeny részese volt a közösségnek!
Köszönjük szépen Iván atyának ezt a szép és igen gazdag, közös programokban bővelkedő majd’ három évtizedet! Nyugodjék békében!
Kiss Kálmán, a marcali csoport elnöke