Jótékonysági irodalmi est Marcaliban
„Édes Hazám, fogadj szívedbe…” címmel tartott jótékonysági irodalmi estet Kurucz Ádám Konrád színész, Latinovits-díjas versmondó a marcali KÉSZ-csoport szervezésében a beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége megsegítésére július 11-én.
Az estet Kiss Kálmán, a KÉSZ marcali csoportjának elnöke nyitotta meg, aki kiemelte, hogy az adománygyűjtő rendezvényt a nehéz helyzetben lévő testvérszervezet, a beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége tevékenyégének támogatására ajánlják fel. A teltházas rendezvényt Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke, Molnár Ágnes Anna és Miszi Zsuzsanna önkormányzati képviselők, valamint Szaka Zsolt, a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület elnöke is megtisztelte jelenlétével.
A köszöntések után következett az „Édes Hazám, fogadj szívedbe…” című előadás. A válogatásban Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály, Ady Endre, József Attila és Radnóti Miklós közismert és kevésbé ismert magyarságversei hangoztak el. Kurucz Ádám Konrád színvonalas előadását a közönség vastapssal jutalmazta. A népszerű irodalmi előadás-sorozat ősszel tovább folytatódik.
A jótékonysági esten 68 500 forint gyűlt össze, amely a KÉSZ országos központjából, Budapestről érkezik majd a beregszászi csoport megsegítésére.
A jótékony célt szolgáló irodalmi est a Marcali Római Katolikus Plébánia és a KÉSZ marcali csoportjának közös szervezésében valósult meg.
2022-07-15
forrás: marcali KÉSZ
fotók: Szaka Zsolt, Kiss Kálmán