Teltházas nézőtér előtt mutatták be Zentán Verebes Ernő Gerendák című darabját. Közönségtalálkozó színesítette a programot.

Az előadás meghirdetését követően napokon belül szétkapkodták az ingyenes belépőket a Zentai Magyar Kamaraszínházban vendégszereplő kárpátaljai előadásra. A mintegy 200 férőhelyes nagyteremben teltházzal mutatta be Verebes Ernő Gerendák című drámáját a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház szeptember 27-én. Az elsősorban Zentáról, de Vajdaság egész területéről érkezett nézők mellett a KÉSZ jánoshalmi csoportja képviselői is részt vettek az előadáson, Csizovszki László, a KÉSZ elnökségi tagjának vezetésével.

Igazán különlegesnek mondható a mű színpadig vezető útja: először 2012-ben felolvasószínház keretein belül került színre a Vajdasági Magyar Színjátszás napjának alkalmából. Ezt a változatot Táborosi Margaréta rendezte. Majd a debreceni Deszka Fesztiválon láthatta a közönség, a beregszászi Kárpátaljai Drámai Magyar Színház színészeinek előadásában. Ez is felolvasószínház volt, szintén jelentősebb színpadi elemekkel. Majd még egyszer felolvasták ezt a darabot, méghozzá a budapesti Nemzeti Színházban, ahol a komáromi Jókai Színház művészei szerepeltek. Vagyis a mű – szavakban – végigutazta a Kárpát-medencét. Az első “igazi előadás” 2017-ben született meg újra a beregszásziakkal, Beregszászban. Ez már igazi színház volt, mégpedig szép sikerrel. Ezt a darabot hozták el a beregzsászi művészek Zentára.

A vastapssal végződő előadás után a szerző és a színészek részvételével közönségtalálkozóra került sor, melyre sokan kíváncsiak voltak. A beszélgetés során a szerző, a rendező, Rideg Zsófia és a színészek közelebbről is megvilágították a darabot, beszéltek a mondanivalóról, a próbafolyamatról és a Kárpát-medencei vendégszereplések hatásáról is. Az előadást ugyanis Beregszász mellett Budapesten, Erdélyben és a Felvidéken is játszották már. Abban egyet értettek a szereplők és a nézők, hogy nem egy könnyed vígjátékról van szó. Ugyanakkor az előadás nem ad egyértelmű választ az élet nagy kérdéseire. Valójában kérdéseket sem vet fel. Inkább egy történet közepébe rántja bele a nézőt, akinek nem kell eldöntenie, hogy helyesen cselekedtek-e a szereplők vagy sem.

Ferenci Attila színművész (Jósika szerepét játsza), az egyik főszereplő nyilatkozata szerint neki meg kellett harcolnia Jósikával, a figurának az előadás közben meg kellett harcolnia a kísértéssel, meg kellett harcolnia azzal a döntéssel, hogy a családot otthagyva feláldozza-e magát a templomért. Mert: “A milyen a bűnért való áldozat, olyan a vétekért való áldozat is, egy törvényök van nékik. Azé a papé az, a ki engesztelést szerez vele.” (3Móz 7,7).

A szerző, Verebes Ernő a drámáról, annak alkotói folyamatáról és színre viteléről többször is nyilatkozott. A zentai alkotó, aki a budapesti Nemzeti Színház dramaturgja, többek között elmondta, hogy egyetlen kérdés adta a Gerendák kiindulópontját. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója egyszer megkérdezte tőle: vajon miért tudnak egyesek szebben énekelni, mint mások? Zavarba ejtő felvetés – mondta, hiszen mindez a tehetség, az isteni adomány mindenki független képességét fordítja vissza galád módon, az emberi életre. Mintha mi tehetnénk saját tehetségünkről vagy tehetségtelenségünkről. (A tehetetlenség, nyilván, mást jelez). És ennek alapján gondolt arra Verebes, hogy maga az áldozathozatal az, ami a tehetség csúcsát jelenti, mert az már emberi, a tudatos élet levonata. A szépen éneklés szalon-pillanata ugyanis itt átúszik egy „valakiknek szóló” éneklésbe, ami viszont már az ember által irányított isteni szikra. Így vált “gyakorlattá”: “Betöltötte őt isteni lélekkel, bölcsességgel, értelemmel és képességgel mindenféle munkára” (2Móz 35,31). Vagyis az áldozathozatal pillanatában az emberi szépségnek életigenlő célja van, mert a szépség a formába öntött életszerűség. Verebes úgy véli ez egy állandó folyamat. Tehát ez az átalakulás, ez a transzformáció, ez gyakorlatilag a liszt és a szellem közötti valamiféle fiktív kapcsolatot próbál elemezni és “megfejteni”.

Rideg Zsófia és a színészek egyöntetű véleménye szerint a darab eleve a beregszászi színészekre íródott. Ugyanakkor a zentai közönség érdeklődése a vendégjáték iránt, és reagálása az előadásra, azt bizonyítja, hogy a határon túli magyarok sorsa, élete összefonódik és összefügg. Verebes Ernő szerint a szöveg nem úgy keletkezett, hogy ez megtörténhessen. Teljesen más síkon indult el, és a színpadon mégis megtörtént a “valóság”. Egy szövegben mindig több van, mint amit beleír az író. A világot jelentő deszkákon pedig önálló életre kelt a darab a színészek által.

Az előadás a Magyar Kormány támogatásával valósult meg a Bethlen Gábor Alap, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, valamint a vajdasági Keresztény Értelmiségi Kör közreműködésével.

forrás: KÉK

Verebes Ernő író, zeneszerző Színpadi zenéket írt több vajdasági, magyarországi, és Kárpát-medencei teátrum felkérésére. Zeneművei Szerbiában, a volt Jugoszlávia több utódállamában, Magyarországon, Ukrajnában, Olaszországban, és Japánban hangzottak el. Eddig összesen öt prózai-, illetve verseskötete jelent meg, az Újvidéki Fórum és a zentai zEtna kiadó gondozásában. Ezek közül az egyik, három színháznak szánt szöveget tartalmaz, melyek a Vidnyánszky Attilával való együttműködésnek köszönve, ugyancsak az ő rendezésében kerültek a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház folyamatosan költözködő színpadára (Sardaffas a hímboszorkány, Kioldás, Magzatlégzés). Egyéb színházi szövegek: Szkizofónia, Zöld nulla, Teremtőhadjárat. (Az utóbbit az Újvidéki Színházban László Sándor rendezte, 2003-ban). A budapesti Nemzeti Színház, amelynek fődramaturgja, az ő átiratában készítette el Cervantes Don Quijote előadását is.

2018-10-18