Közéleti kérdések keresztény szemmel
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Kereszténydemokrata Néppárt közös országjáró programsorozatot indított KÉSZ-fórum néven, aktuális közéleti kérdésekre keresve a keresztény válaszokat.
A programsorozat első állomása Sopronban, a Szent Orsolya-gimnáziumban került megrendezésre november 16-án. A beszélgetésen Makláry Ákos görögkatolikus pap, a KÉSZ elnöke, ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég Alapítvány jogi szakértője, valamint Vejkey Imre országgyűlési képviselő, a KDNP frakcióvezető-helyettese vett részt. A fórumon megjelent többek között Molnár Ágnes és Barcza Attila országgyűlési képviselő, Farkas Ciprián polgármester, illetve önkormányzati képviselők és helyi vállalatok, szervezetek, baráti körök vezetői is.
A köszöntőbeszédet Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára tartotta, aki kiemelte, a 21. század elején talán sohasem volt annyira fontos arról beszélgetni, hogy a különböző közéleti kérdések hogyan viszonyulnak a keresztény hithez és a keresztény hitet hogyan lehet megélni a közéletben.
Latorcai Csaba hangsúlyozta, a keresztény embereknek küldetésük van a világ felé, mert a kereszténység nem egy elvont életfilozófia. Konkrét parancsokat, életvezérlő elveket ad arra nézve, hogyan lehet szűkebb és tágabb környezetünket, a településeket, a nemzet közéletét és a világot alakítani. „Hiszem és vallom, hogy a 21. században is csak egy megoldás van, ami élhető országot és élhető világot teremt és biztosít, ez pedig a kereszténység” – mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy a kereszténység közéleti megjelenítése a kereszténydemokrácia.
A soproni fórumon a három beszélgetőpartner fő témája volt, hogyan tudnak érvényesülni a keresztény értékek a 21. században itthon, Európában és a világban.
Vejkey Imre országgyűlési képviselő, aki tagja a Magyar Parlamenti Imacsoportnak kiemelkedő fontosságúnak nevezte, hogy hazánk Alaptörvényének központjában a keresztény értékek állnak.
Makláry Ákos KÉSZ-elnök szerint azt tapasztaljuk a világban, hogy az evangéliumi értékek melletti kiállás nem mindig egyszerű, még egy olyan nyugodt országban sem, mint Magyarország. Sok provokáció éri a keresztényeket. Fontosnak tartja a védekezés helyett a párbeszédet a társadalmat érintő gondokról és örömökről.
Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász arra figyelmeztetett, amennyiben hűek akarunk maradni az evangéliumhoz, bizony harcosan bele kell állni egyes kérdésekbe akkor is, ha ezzel kirekesztőnek bélyegeznek meg minket. Csak így lehet a káros folyamatokat, az értéknek nevezett értéktelenségeket kirekeszteni a közösségeinkből, a családunkból, csak így tudunk tisztábbak maradni, és könnyebben boldogulni ebben a kusza környezetben.
Az est folyamán olyan kérdésekre is keresték a válaszokat a felszólalók, mint a járványhelyzet, a háború okozta gazdasági és energiaválság. Továbbá szót ejtettek a klímaváltozás káros következményeiről, amelyek komoly ideológiai harcokkal terhelik meg a mindennapjainkat.
A fórumsorozat következő állomása Nyíregyházán lesz november 29-én, majd Tatán folytatódik december 14-én. Emellett a beszélgetések a KÉSZ YouTube-csatornájára is felkerülnek.
forrás: MTI / Kisalfold.hu
fotók: Pongrátz Anita
További hírek és információk a KÉSZ-fórumokról itt.