Miért hiszek?
Miért hiszek? címmel indított előadás-sorozatot a KÉSZ marcali csoportja, melynek első vendége Varga László kaposvári megyéspüspök volt.
Az előadás-sorozat ötletgazdája, Molik Edit nyugdíjas óvodavezető korábban már Kaposváron szervezett hasonló programokat. A november végén Marcaliban elinduló sorozat keretében a KÉSZ-csoport neves és közismert személyeket lát vendégül, akik hitükről tesznek tanúságot, és beszélnek életútjukról személyes élményeik alapján.
Az első alkalommal a telt házas rendezvényen Varga László püspök tanúságtételét hallgathatták meg az érdeklődők. A püspök felelevenítette papi elhívásának nehézségeit: a kommunizmus időszakában, mint “klerikális reakcióst” próbálták eltéríteni, gátolni eredeti szándékától, attól, hogy pap legyen. Számos megaláztatáson, elutasításon ment keresztül, kirúgták több iskolából, pusztán azért, mert vallásos nevelésben részesült. Jelentős hátrányt szenvedett az iskoláiban, nem kaphatott jó jegyeket, és gyakran gúnyolták. Sorkatonasága idején is “külön bánásmódban részesült”, nem kedvelte őt az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) sem, hiszen sohasem csatlakozott a békepapi mozgalomhoz.
Beszédében kiemelte: a hitbéli állhatatosságát a családjából hozta. Az édesapja feltétel nélkül bízott Istenben, s íratta be iskolás fiát hittanra azokban a nehéz időkben, amikor „nem igen volt ildomos”. Végül a Jóistenbe vetett bizalom következtében felvették a győri bencésekhez, de még ezek után is elég „kalandos út” vezetett a pappá szentelésig.
Laci atya így fogalmazott:
„Isten mindig küldött jeleket, embereket, csak fel kellett ismerni őket, akik aztán átsegítettek az átmeneti nehézségeken. Mindig a gondviselő Istenre bíztam magam, hagytam, hogy a Szentlélek munkálkodjon bennem”.
Az előadásában azt is elárulta, hogy megtanulta hallgatni a csendet. „Ha az ember képes csendben lenni, akkor oda tud figyelni Istenre” – hangsúlyozta. Az Istenbe vetett feltétlen bizalom és a csend határozzák meg ma is megyéspüspöki működését.
Az X-házban megtartott nagy sikerű rendezvény a Marcali Római Katolikus Plébánia és a marcali KÉSZ-csoport közös szervezésében valósult meg, melynek kezdetén Varga László püspök és Tomanek Ferenc Áron marcali plébános celebráltak ünnepi szentmisét a Gyümölcsoltó Boldogasszony-plébániatemplomban.
Az előadás-sorozat következő rendezvényére december 19-én kerül sor, ahol Fekete Csaba diakónus és felesége, Feketéné Szabó Márta, a Kaposvári Egyházmegyei Karitász igazgatója lesznek a KÉSZ vendégei.
készült Kiss Kálmán összefoglalója alapján
fotók: Szaka Zsolt, Kiss Kálmán