„Nem kisebbségben vagyunk, hanem küldetésben”
A közösség, a hit és a felelős keresztény jelenlét kérdései álltak a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége tavaszi küldöttgyűlésének középpontjában, amelyet május 15–17. között rendeztek meg Törökszentmiklóson. A háromnapos találkozó nemcsak a civil szervezeti működéshez kapcsolódó döntésekről szólt, hanem arról is, miként lehet ma hitelesen, reményt adva jelen lenni egy megosztott és gyorsan változó világban.
A KÉSZ hagyományaihoz híven ezúttal is egy helyi csoport látta vendégül az ország minden részéből érkező küldötteket és a határon túli partnerszervezetek képviselőit. A helyszínválasztás különös jelentőséget kapott, hiszen a törökszentmiklósi KÉSZ-csoport idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. A házigazda közösség elnöke, Viski-Latorné Dögei Edit és a csoport tagjai egész hétvégén nagy odafigyeléssel segítették a rendezvény lebonyolítását.
A megnyitón Markót Imre polgármester – aki maga is alapító tagja a helyi KÉSZ-nek – személyes hangú köszöntőben idézte fel a kezdeteket. A Városházán tartott ünnepélyes alkalmon Makláry Ákos, a KÉSZ elnöke családi találkozóhoz hasonlította a küldöttgyűlést.
„Jó látni együtt ezt a nagy családot. Harminchét éve összetart bennünket Krisztus, miközben folyamatosan érkeznek új emberek és új közösségek is alakulnak. Tanulunk egymástól, megosztjuk a tapasztalatainkat, és örülünk annak, hogy együtt lehetünk” – fogalmazott. Beszédében egy ismert kárpátaljai népéneket idézett: „Uram, jó nekünk itt lenni.”
A nyitóestet a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola tanárainak koncertje, valamint a Miklós Néptáncegyüttes fellépése tette ünnepivé. A résztvevők Galsi Zoltán helytörténet-kutató előadásán Törökszentmiklós történetével és szakrális örökségével is megismerkedhettek.
Küldetés a megosztottság korában
A szombati nap szentmisével kezdődött, amelynek főcelebránsa Bordás Péter plébános volt. A homíliát Fekete András hajdúszoboszlói parókus mondta, aki szokatlan megszólítással fordult a jelenlévőkhöz: „Krisztusban barátaim.” Mint mondta, Jézus is így nevezte apostolait. „A küldött dolga, hogy a küldő nevében beszéljen. Nekünk is ez a feladatunk: keresztelni, tanítani, szeretni ott, ahová Isten állított bennünket” – hangsúlyozta. A KRESZ világából vett hasonlattal arra bátorította a jelenlévőket, hogy „lássanak és látszódjanak” keresztényként a társadalomban.
A küldöttek megkoszorúzták a város Mindszenty-emlékművét is. A szobor azon a téren áll, ahol egykor Mindszenty József bíboros, hercegprímás celebrált szentmisét. A közös főhajtás egyszerre volt tisztelgés a hitvalló egyházfő előtt és megerősítése annak a lelki örökségnek, amely ma is irányt mutat a keresztény közösségek számára.
A küldöttgyűlés központi eseménye az országos tanácskozás volt, ahol Makláry Ákos elnök és Zachar Péter Krisztián társelnök értékelte a jelenlegi társadalmi helyzetet és a keresztény közösségek felelősségét.
„Nem kisebbségben vagyunk, hanem küldetésben” – fogalmaztak. Hangsúlyozták: a keresztény ember reménye nem politikai rendszerekhez, hanem Krisztushoz kötődik.
A vezetők arra hívták a KÉSZ-csoportok elnökeit, hogy
a politikai megosztottság korában a békesség emberei legyenek, segítsék a társadalmi sebek gyógyulását, és továbbra is bátran álljanak ki az emberi méltóság, az élet védelme és a hit szabadsága mellett.
„A jövő nem azoké, akik a leghangosabbak, hanem azoké, akik kitartóan, következetesen és közösségben építkeznek” – hangzott el a tanácskozáson.
A küldöttek közösen imádkoztak Magyarországért, kérve Istentől a gyűlölet, a széthúzás és az indulatok legyőzését.
Növekvő közösség, élő kapcsolatok
A küldöttgyűlésen elfogadták az egyesület beszámolóit és a 2026-os költségtervet is. Az elnökségi beszámolóból kirajzolódott: a KÉSZ az elmúlt évben is aktív, sokszínű közösségi életet élt.
Új helyi csoport alakult Szegeden, folytatódtak az országos csoportlátogatások és regionális találkozók, miközben a szervezet közéleti és médiajelenléte is erősödött. Az elmúlt időszakban több nyilatkozatot és felhívást is megfogalmaztak a közbeszéd megtisztításáért, a békéért és a felelős keresztény közéleti jelenlétért.
Kiemelt figyelmet kapott a Jel online folyóirat és a Jelen Idő podcast fejlődése is. A Jel immár 11 éve működik online felületen, olvasottsága pedig folyamatosan növekszik. A Jelen Idő podcast két év alatt huszonhét adással jelentkezett, bemutatva olyan hiteles keresztény emberek történeteit, akik hitükkel és munkájukkal formálják környezetüket.
A küldöttek beszámolót hallhattak a KÉSZ imaláncáról, a Hitből pajzsot-videósorozatról, a Romzsa Tódor-film országjáró vetítéseiről, valamint a SegítőKÉSZ és a covid-árvák javára szervezett adománygyűjtések eredményeiről is.
Határokon átívelő összetartozás
A rendezvényen jelen voltak a KÉSZ határon túli partnerszervezeteinek képviselői is: a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a délvidéki Keresztény Értelmiségi Kör és a Rimaszombati Katolikus Kör küldöttei.
Jakab Eleonóra, a beregszászi KÉSZ elnöke személyes hangon beszélt a kárpátaljai magyarság nehézségeiről. „Van hitünk, remélünk” – mondta, hangsúlyozva, hogy a kisebbségi lét és az anyagi nehézségek ellenére is kitartanak.
Borbély Béla, a délvidéki Keresztény Értelmiségi Kör elnöke arról beszélt, hogy közösségük továbbra is a keresztény értékek megőrzését tekinti legfontosabb feladatának. „Ki kell állnunk a kereszténységünkért. Voltak már nehéz időszakok az elmúlt 25 évben, és most is ilyen időt élünk. De bízunk Istenben és folytatjuk a munkát” – fogalmazott.
Básti Róbert, a Rimaszombati Katolikus Kör elnöke felszólalásában arról beszélt, hogy a felvidéki magyarság figyelemmel követi a magyarországi társadalmi változásokat, miközben identitásukhoz és közösségükhöz továbbra is hűségesek kívánnak maradni. „Maradunk büszke magyarok” – hangsúlyozta.
Embernek maradni a mesterséges intelligencia korában
A küldöttgyűlés képzési programja ezúttal a mesterséges intelligencia témáját állította középpontba. Szani Ferenc, az Infótér Egyesület felnőttképzési szakértője közel háromórás, interaktív előadásban beszélt az MI társadalmi hatásairól, veszélyeiről és lehetőségeiről.
Az előadó arra figyelmeztetett: a technológiai fejlődés önmagában nem rossz, de komoly felelősséget kíván.
„Ne hagyjuk, hogy a mesterséges intelligencia döntsön helyettünk”
– hangsúlyozta. Szólt arról is, hogy az emberi kapcsolatok és a személyes kommunikáció felértékelődnek egy olyan korban, amikor egyre nehezebb megkülönböztetni a valóságot a mesterségesen előállított tartalmaktól.
A hétvége kulturális programmal zárult: a résztvevők ellátogattak a Klein–Lábassy Kultúrkúriába, ahol Csőke Tibor helytörténet-kutató mutatta be az épület és a helyi emlékszobák történetét.
A törökszentmiklósi küldöttgyűlés ismét megmutatta, hogy a KÉSZ életében a közösségépítés, az evangelizáció és a nemzeti összetartozás élő valóság és mindennapi küldetés. Egy olyan szolgálat, amely a bizonytalan társadalmi környezetben is reményt, kapaszkodót és irányt kíván adni embereknek és közösségeknek egyaránt.
SJ
