Testvérekké lettünk

– Ó, igen, sőt azt hiszem, csakis így beszélhetünk a KÉSZ és a KÉK kapcsolatáról: mint két egymást testvérként szerető és tisztelő szervezetről. Tíz évvel ezelőtt, amikor először köszöntöttem a KÉSZ küldöttgyűlés tagjait, már akkor kiemeltem, hogy úgy szeretnénk viszonyulni hozzátok, mint a nagy testvérhez. Hiszen jóllehet nálunk, a délvidéki KÉK-nél is sokan írták alá a belépési nyilatkozatot és számos helyi csoportunk alakult Vajdaság-szerte, az anyaországi szervezetben, természetesen jóval tömegesebb a tagság. Mindig is testvérként tekintettünk egymásra. Az évek során lassan megismerkedtünk, nemcsak a KÉSZ küldöttgyűlés tagjaival, hanem a magyarországi helyi csoportok tagjaival is. Számos helyi csoportot fogadtunk a Délvidéken, és talán még ennél is több helyi csoportnál tettünk mi látogatást az anyaországban. Néhány közös elnökségi ülést is szerveztünk már, és egy alkalommal a KÉSZ a tavaszi küldöttgyűlését Szabadkán tartotta meg. A szoros kapcsolat kialakításában nagy szerepet játszott, hogy a két szervezet helyi csoportjai is meglátogatták már egymást. Ilyen testvéri kapcsolatok jöttek létre például Budafok-Tétény és Nagykikinda vagy Tolna és Szabadka között, ahol például a KÉSZ és a KÉK közreműködésével testvérvárosi kapcsolat is született Tolna és Szabadka külvárosa, Palics között. Hosszú lenne felsorolni is mindazokat a programokat, amelyeket megvalósítottunk a tíz év alatt.

– Elevenítsük föl a kezdeteket. Hogyan jött létre a kapcsolat a KÉK és a KÉSZ között, milyen állomások vezettek az együttműködési megállapodásig?

– A KÉSZ szervezete több mint negyed százados múltra tekint vissza, míg a KÉK idén lett nagykorú, azaz 18 éve működünk. Ezért elmondhatjuk, hogy a kezdetek óta ismertük és követtük a KÉSZ működését, sőt sok mindenben igyekeztünk hasonlóan tevékenykedni. Az első találkozást a KÉSZ indítványozta, amikor délvidéki körútra érkeztek Vajdaságba. Mivel ez a látogatás éppen egybeesett az én évi szabadságommal és nem voltam idehaza, így megkértem elnökségünk egyik tagját, Szilágyi Editet Óbecséről, hogy fogadja a magyarországi csoportot. Később ő beszámolt arról, hogy szívesen találkoznának az elnökkel is. Ekkor vettem fel a kapcsolatot Osztie Zoltán atyával, aki meghívott bennünket az őszi küldöttgyűlésre, Budapestre. Itt találkozott a KÉSZ és a KÉK elnökségének egy része először, és már akkor megfogalmaztuk az együttműködési megállapodásunkat, amit másnap hivatalosan is aláírtunk. Azóta nem múlt el egyetlen hónap sem, hogy ne halljuk egymást, vagy elektronikus úton ne cserélnénk véleményt, közölnénk a történéseket.

– Mi változott a KÉK életében az elmúlt tíz évben a közös munkálkodás során? Mit nyújt a KÉSZ a KÉK-nek?

– Számunkra, határon túl, gyakran már szórványban élő magyaroknak kimondhatatlanul sokat számít ez az együttműködés. Nagyon jó érzés annyi szeretetet és figyelmességet megélni, mint amit mi kapunk a KÉSZ tagságától. Érezni azt, hogy nem tartanak bennünket másodrangú magyaroknak, hanem igaz testvérnek, ami pedig olyan lelki ajándék számunkra, ami erőt ad a tevékenységünkhöz, erősíti a kitartásunkat. Ezért nyugodtan mondhatom, hogy a KÉK munkája minőségileg tudott változni ebben a tíz évben. Nagyon sok értékes előadót küldtek nekünk ide, a Vajdaságba. Ez sokban segített, hogy a tagságunk megmaradjon, sőt új tagokat tudtunk toborozni, miután minőségi programot tudtunk nyújtani. A megmaradásunkban is segítséget kaptunk a KÉSZ-től, hiszen közbenjárásukra erkölcsi és anyagi támogatásokhoz jutottunk, jutunk, ami elmaradhatatlan a működésünkhöz. A KÉSZ segítségével kezdtük el a komolyabb együttműködést a Kárpát-medence magyarságával is. Nagy lépést tett előre, magasabb szintre került az együttműködésünk, amikor a KÉSZ keretein belül elindult a KÁMMÉ-val [Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány] való közös munkánk. Talán többet mond szervezetünk fejlődéséről, hogy az év eleje óta a KÉK iroda immár két munkatárssal dolgozik. Fontos lépésről van szó, mert egy ember nem tudta maradéktalanul megvalósítani azokat a feladatokat, amelyekre vállalkozunk közös, összehangolt tevékenységünkben.

– Hogyan látja, mivel tudja gazdagítani a KÉK a KÉSZ-t és a többi partnerszervezetet, akik a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből csatlakoztak az együttműködéshez?

– Természetesen az éremnek két oldala van. Mi is igyekszünk erőnkhöz mérten, hozzájárulni a közös munkához. Több előadót is küldtünk már a magyarországi helyi csoportokhoz. Elsősorban azonban olyankor tudtunk és tudunk segíteni, ha ide a Délvidékre érkeznek az érdeklődők. Meghívásunkra is több helyi csoport utazott hozzánk látogatóba, illetve az itthon szervezett programjainkra, barátkozási és lelki napjainkra is eljöttek. A Kárpát-medencében élő magyar testvéreinkkel is szoros együttműködés jött létre, a KÉSZ-találkozókon megvalósult kapcsolatok és barátkozások nyomán. Voltunk már Erdélyben és Felvidéken, de meghívásunkra hozzánk, a Vajdaságba is eljöttek Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és Horvátországból is. A horvátországi és a szlovéniai magyarokkal mi vettük fel a kapcsolatot és csatoltuk őket a KÁMMÉ programja szerinti Kárpát-medencei magyar egységbe. Ez utóbbi program felfuttatását most leállította a vírus okozta járvány, de a virtuális kapcsolatot igyekszünk tartani, hogy a fenyegetettség elmúltával tovább folytathassuk a megkezdett munkát.

– Önnek személy szerint mi a legkedvesebb élménye az elmúlt tíz évből?

– Nem tudnék ilyet kiemelni, mert minden egyes találkozás, beszélgetés, közös munka élmény volt számomra. Ezért azt kell, hogy mondjam, hogy az elmúlt tíz év, úgy ahogyan van, ahogyan megtörtént, maradandó és kedves számomra. Sokat kaptam minden találkozás alkalmával személyesen én, de rajtam és a munkatársaimon, tagságon keresztül mindenki, aki valahogyan részt vállalt az elmúlt időszak tevékenységében. Csak remélni tudom, hogy mielőbb vége lesz ennek a járványnak, és akkor újra személyesen is találkozhatunk.

– Hogyan látja a vajdasági civil szervezetek, ezen belül a – keresztényként és magyarként – többszörösen is kisebbségben működő KÉK helyzetét?

– Nem szeretek panaszkodni, pedig most azt kellene. A keresztény embert azonban a hit, a remény és a szeretet vezérli. Ilyen irányba próbálkozom gondolkodni, ha vizionálnom kell. A szebbnek és jobbnak vélt jövő sok fiatalt elcsábított a szülőföldjéről. Vajdaságból is sokan elvándoroltak. Ezért a civil szervezeteket is főleg idősebb személyek vezetik, addig, ameddig az erejükből telik. Éppen ezért fontos, hogy az anyaország felkarolt bennünket, és erejéhez mérten támogat is. Ez sokat segít a megmaradásért folytatott küzdelmünkben. Hála és köszönet érte. A Keresztény Értelmiségi Kört a KÉSZ és ezen keresztül a KÁMMÉ segíti. Nélkülük valószínűleg már rég fel kellett volna hagynunk a tevékenységünkkel. De ennek a testvéri szeretetnek köszönhetően tervezünk és dolgozunk. Munkánkat segíti az itteni papság egy része is. Nekik köszönhetően tudunk előadásokat szervezni a helyi csoportokban, és nagyobb programjaink szervezésekor is számíthatunk a segítségükre. Most éppen azon fáradozunk, hogy a nemrég felszentelt fiatal papjainkat is valamilyen módon bevonjuk ebbe a munkába.

– A keresztény civil szervezetek közül számos küzd azzal, hogy utat találjon a fiatalokhoz. Hogyan áll a KÉK az utánpótlás kérdésével?

– Mi a KÉK-ben gyorsan beláttuk, hogy nem tudunk egyszerre közös programokat szervezni a fiataloknak és az időseknek. Ezért azután a nálunk önkénteskedő fiataloknak alapítottunk egy külön civil szervezetet Fáklya néven, amely hála Istennek már több mint egy évtizede eredményesen működik. Ha kérik a segítségünket, akkor ott vagyunk, de általában egyedül boldogulnak. A megalakulásukkor abban reménykedtünk, hogy amikor idősebbek lesznek, majd átpártolnak a KÉK-be és itt nálunk folytatják a munkát. Azonban részben csalatkoznunk kellett, mert bizony sajnos nagyon kevés az ilyen példa. Részben azért is, mert ahogyan azt említettem, túl nagy a kivándorlás az országból. Az utánpótlás kérdése tehát bennünket is foglalkoztat, bár én ebben a dologban is pozitívan gondolkodom. A KÉK szervezete 18 évvel ezelőtt 500-600 tagot számlált. Élő szervezetként a tagság egy része folyamatosan változik, de ennek ellenére ma is kb. 400-500 személy tagja a Keresztény Értelmiségi Körnek. A fiataljaink a Fáklyából pedig mostanában jelentkeztek, mert részt kívánnak venni abban a munkában, amit a KÁMME tervez az ifjúsági szekció számára. Biztos vagyok abban, hogy a 18 éves folyamatos munka, a tíz éves gyümölcsöző együttműködés az anyaországi Keresztény Értelmiségiek Szövetségével, valamint a szoros kapcsolat a Kárpát-medencei rokon szervezetekkel, mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy mély, testvéri szeretet és bizalom, valamint eredményes és szoros kapcsolat legyen közöttünk!

Rochlitz Bernadett
forrás: jelujsag.hu

A Szabadkai Magyar Rádióban készült beszélgetés az évforduló kapcsán Szabó Károllyal ITT meghallgatható.