Zsidó–keresztény együttélés Magyarországon

Rendhagyó vallásközi előadásra került sor a zsidó–keresztény párbeszéd jegyében Zalaegerszegen, a Mindszentyneum – Mindszenty József Látogatóközpontban, június 18-án. A helyi közösség vendége Weisz Péter, a Barankovics István Izraelita Műhely Egyesület és a Gyöngyösi Status Quo Ante Zsidó Hitközség elnöke, nyugalmazott kórház-főigazgató, Gyöngyös város díszpolgára, számos rangos díj és kitüntetés birtokosa volt.

Az együttélés történelme – zsidó és keresztény vallású magyarok Levédiától napjainkig című előadásában a magyarországi zsidó–keresztény együttélés több mint ezeréves történetét mutatta be. Előadásának központi gondolata a közös múlt, a közös kultúra, a közös felelősség és a párbeszéd fontossága volt. Weisz Péter nevéhez e témában több tucat tudományos konferencia megszervezése és számos előadás fűződik. Mint elmondta, megtiszteltetésnek tekinti, hogy gondolatait gimnáziumi közösségek és a KÉSZ csoportjai előtt is megoszthatja.

A rendezvényt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége zalaegerszegi csoportja és a Keresztény Gondolkodású Polgárok Honvédelmi Egyesülete közösen szervezte, a Barankovics István Alapítvány támogatásával. A megjelenteket a rendező szervezetek nevében Illés Csaba és Pintér Attila elnökök köszöntötték.

A közös múlt ismerete a jövő záloga

Az alkalom lehetőséget adott arra, hogy közös múltunkról, történelmi tapasztalatainkról és a vallások közötti párbeszéd jelentőségéről gondolatébresztő beszélgetés bontakozzon ki.

---

„Magyarország a hazám, a Himnusz a szívem csücske, Izrael viszont a szerelmem, és az ember a hazáját és a szerelmét soha el nem árulja!”

– fogalmazta meg ars poeticáját az előadó.

A zsidó–keresztény együttélés magyar történelmi vetületét elemezve részletesen szólt a két vallás folyamatos kapcsolódásairól, valamint arról a meggyőződéséről, hogy mindkettő küldetése az erkölcs, a szeretet és az együttműködés hirdetése és megélése, nem pedig a gyűlölet, a harc és a pusztítás, amely a teremtés helyett csupán a rombolást szolgálja.

Levédiától a dualizmus koráig

Az előadás történelmi áttekintése a magyar törzsek levédiai korszakától indult. Weisz Péter rámutatott: a magyarok a Kazár Birodalom szomszédságában, részben annak fennhatósága alatt éltek, miközben a kazárok vezető rétege a 8–9. században felvette a zsidó vallást. Ennek köszönhetően a magyarok már ekkor kapcsolatba kerültek a zsidó vallási és kulturális hagyományokkal.

Szent István király korától kezdve a zsidó vallású magyarok a Magyar Királyság társadalmának szerves részét alkották. Az Árpád-házi uralkodók nem üldözték a zsidókat, a királyi udvar pedig gyakran támaszkodott szakértelmükre.

Hunyadi Mátyás uralkodása alatt Budán saját jogokkal rendelkező zsidó prefektúra működött, ezek a kiváltságok azonban halála után megszűntek. Az akkori történetírás mintegy húszezer főre becsülte a hazai zsidóság létszámát. A mohácsi csata számukra is súlyos tragédiát jelentett.

II. József kötelezte a zsidókat német családnevek felvételére. Innen erednek többek között a Schwarz, Weisz, Kurz vagy Schwab családnevek, korábban ugyanis elsősorban a vallási hagyomány szerinti héber neveket használták.

A modern Magyarország és a tragikus 20. század

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc fő üzeneteként az előadó azt emelte ki, hogy egy nemzet önbecsülését az adja, képes-e és akar-e szabadon élni. A magyarság és vele együtt a hazai zsidóság ezt egyaránt bizonyította.

1867-ben, a kiegyezés évében a zsidó vallás teljes jogegyenlőséget kapott Magyarországon. A magyar zsidóság jelentős szerepet vállalt a modern magyar kultúra, tudomány, gazdaság és ipar fejlődésében. A dualizmus időszakában mintegy 250 zsidó család kapott bárói címet, a 20. század elejére pedig a zsidóság a közéletben is egyre jelentősebb szerepet töltött be.

Az előadó kitért a vörös- és fehérterror időszakára is, amely zsidó áldozatokat is követelt. Ezt a korszakot tetőzte be az 1920. évi XXV. törvény, a numerus clausus, amely Weisz Péter megfogalmazása szerint egyértelműen a gyűlölet megnyilvánulása volt.

A két világháború között a társadalmi feszültségek kiéleződése és a szélsőséges ideológiák térnyerése fokozatosan romló helyzetet eredményezett. A holokausztot a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiájaként jellemezte, hangsúlyozva: ez a korszak nem a magyar–zsidó együttélés természetes következménye volt, hanem a szélsőséges ideológiák pusztító hatásának eredménye.

Mindszenty József történelmi megítéléséről

A helyszínhez kapcsolódva Weisz Péter külön kitért Mindszenty József bíboros és a zsidóság kapcsolatára, valamint az őt ért igaztalan vádakra is. Fontosnak nevezte Mindszenty történelmi szerepének tényszerű megítélését.

Felidézte, hogy amikor 1944. március 25-én püspökké szentelték, nem volt hajlandó megáldani az Auschwitz felé induló deportáló vonatot. Több levelet írt Horthy Miklós kormányzóhoz és Serédi Jusztinián esztergomi érsekhez, kérve, hogy ítélet és jog nélkül ne hurcoljanak el zsidó embereket, és legalább a gyermekeket hagyják békében. Nem tett esküt a nyilas hatalomra sem, ezért 1945. április 18-ig börtönben, majd házi őrizetben volt. Az előadó szerint Mindszenty őszinte, tiszta ember volt, ezt fontos hangsúlyozni.

Közös felelősség a jövőért

Az előadás a második világháború utáni időszakot is áttekintette. Weisz Péter elmondta: 1945 után a zsidóság egy része a kommunisták oldalára állt, ugyanakkor az 1956-os forradalom és szabadságharc idején ismét sok zsidó származású magyar vállalt aktív szerepet. Megfogalmazása szerint zsidó volt a vallásuk, de magyar a szívük. A forradalom leverését követően sokakat kivégeztek vagy bebörtönöztek, és mintegy 250 ezer magyar zsidó menekült külföldre.

A kommunista diktatúra éveiben a vallási élet általános elnyomása miatt a zsidó és a keresztény közösségek egyaránt korlátozott körülmények között működhettek.

Weisz Péter szerint a 21. század egyik legfontosabb feladata az ismerethiányból fakadó előítéletek lebontása és közös múltunk hiteles bemutatása. Úgy fogalmazott: közösen kell felelősséget vállalnunk közös jövőnkért. A zsidó és keresztény magyarok együttélése ma is élő valóság, nem csupán történelmi emlék. A közös kulturális örökség, a közös történelmi tapasztalat és a vallásközi párbeszéd a társadalmi megbékélés és a normalitás alapját jelentheti.

Illés Csaba, a KÉSZ zalaegerszegi csoportjának elnöke